"A kutyádat eteted, itatod, gondozod, ezért azt gondolja rólad,
biztos isten vagy.

A macskádat eteted, itatod, gondozod, ezért azt gondolja,
biztos ő az isten."
( Aranyosfodorka)

"A macska nem ugrál föl rád, nem nyalja összevissza az arcodat, nem szaladgál őrülten körülötted, hisztérikus hangokat kiadva. A macska az ajtóban vár, nagyon finoman a lábadhoz dől, és rezonál." /Pam Brown/
„A kutyák, akikkel megosztható a létezés, különös és csodálatos lények, s nem lehet teljes az élet kutya nélkül...” /Gerard Durrell/
Az eszem szeret megbocsátani, bár néha a lelkem nem hagyja. Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak. Néha a barátságokat is buta, nem gyógyuló hegek teszik tönkre.
Kaszás Attila

2023. május 30., kedd

Állok a kapuba...


 Szemetes edényt vagy a járdát akartam lesöpörni nem tudom...Nyitom a kaput, hallok valami zajt, lépnék ki, mikor egy nagy darab férfi elvágtat mellettem , mintha nem is léteznék...Annyira meglepődtem, hogy szólni se tudtam, hogy " jó reggelt"" vagy valami...Jó hogy megöregedtem... ez  a világ nem jó irányba megy...Akárhogy is nézzük, ez falú... ahol az emberek ismerték egymást, köszöntek egymásnak, beszélgettek. Ha kell segítettetek is...Nagyon lecserélődött a falú lakossága, nagyon sok fiatal költözött ide, olyan mintha tök idegen helyen lennék , laknák. Sokan  sétálnak el itt előttünk, nézelődnek, de egy jó napot nem hangzik...Igaz a szembe szomszéd , az út választ el bennünket, Alexet mindig nézték mikor kicsi volt, hogy játszik, de a köszönés az nem megy...Tudom kié a kisgyerek... Aki köszön az idevalósi, a szülei is itt nőttek fel...Voltunk lent a parkba, sajnos ugyan az, lehajtja a fejét... nem is lát, és igy el lehet menni az ember mellett.. Én szoktam köszöni...Mikor még gyalog jártam szombatonként  a boltba, mindenkinek volt egy jó szava, beszélgettünk... Most a kerítések magasak, igy azt se tudja az ember ki lakik ott, Van ahol azt sem tudja , ki a szomszédja...Le kéne kopognom A régi kedves szomszédom mutatta be az új lakókat, a másik szomszéd maga jött bemutatkozni...Azt gondolom, jobbat nem is kívánhatnék magunknak...

A munkánk miatt soha nem vettünk részt a falú életébe, de figyelemmel kisértem...

Miért is írtam le? tudom senkit nem érdekel.. de a lelkemnek könnyebb ..akkor ott , úgy éreztem, semminek néztek...

és igen... falún harangoznak egy nap többször is, kukorékolnak a kakasok, füvet vágnak, vagy fűrészelnek, vagy vagy fát vágnak...és igen... füst is van, sok helyen nincs , és soha nem volt bekötve a gáz. se.....sok a macska mert itt van dolga ,és kint van...és kutyák is vannak nem is kevesen, akik ugatnak akkor  is amikor csendbe is lehetnének .és madarak csicseregnek, már korán reggel...ennek ellenére soha nem költöznék a városba


7 megjegyzés:

  1. Ismerős a jelenség sajnos! Ahogy írod is, talán a "gyüttmentek" miatt van ez a jelenség, de szerintem nem. Mi városban (külváros) élünk, de mikor ideköltöztünk mindenki köszönt mindenkinek, ezért is éreztem rögtön otthon magam. Most nem így van. Itt van a buszmegálló előttünk, megáll amíg várja a buszt, bámul befelé, de még arra is lusta, hogy a fejét megbiccentse. Nem is tudom mindek nevezzem ezt a jelenséget? Azt hiszem, hogy ez csak a mi generációnkat zavarja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amíg Pécsen laktunk, valamikor szőlőhegy volt, pár házzal, de benépesült, ott is mindenki ismert mindenkit, voltak szőlős gazdák , akik ritkán jártak ki, azokat is ismertük... beszéltünk...Nagyon ritkán járok az utcán, a helyi boltokba meg még ritkábban, így aztán mindenki idegen sajnos...
      Jaj a buszmegálló... ritkán de buszoztam anno... hu..ott aztán mindent megtudtál, ki hol mikor mit. jó nagy ricsaj volt.....mindenki örült a másikának, milyen rég látta...
      Erről jut eszembe... a facén olvastam, hol máshol, hogy fiatal anyuka írta, hogy mennyire utálja hogy a busznál köszöni kell, pláne hogy beszélgetni is, vagy válaszolni ha kérdezik...Ő inkább kinézz az ablakon, hogy ne keljen beszélgetni..Erre rajta kívül még hasonlókat írtak nagyon sokat...Csoda hogy a gyerekek nem tanulják meg, hogy kell egymással kommunikálni?

      Törlés
  2. Bérházban lakom de hasonló tapasztalatom van nekem is ami engem is zavar. A régi lakók megállnak beszélni egymással, megkérdezik hogy vagy mi újság veled. Az új lakó csak úgy veszem észre hogy van egy nem ismerős a lépcsőházba de hogy ki és hol melyik emeleten lakik azt már nem tudom és természetesen nem is köszön. Ami zavaró még a számomra hogy természetesen a gyerekét sem tanítja meg köszönni elmegy a családjával az ember mellett mint a birka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen.. A gyerek honnan tudja hogy köszöni kell, és a buszon átadni a helyet... vagy kinyitni az ajtót és előre engedni az öregebbeket?

      Törlés
  3. Sajnos nagyon sok helyen lehet ezeket tapasztalni, amiről írtál. Nem tanulnak meg viselkedni a gyerekek, köszönni nem tudnak, hogy is tudnának, mikor a szülő sem tud.

    Szerencsére ia mi utcánkban még elég jó a közösségi morál, szót váltunk közeli és távolabbi lakókkal is, együtt öregedtünk itt meg jó páran, köszönünk egymásnak. Látásból ismerünk utcabelieket, akik már az utca közepén, végén laknak, de jó páran így is köszönő viszonyban vagyunk. Jobb ez így, mintha közömbösen elmennénk egymás mellett.

    VálaszTörlés
  4. Buszon utazni szerettem,mindig volt kivel beszélgetni. Rég volt, s akkor sem a fiatalabbakkal. Meg nem igazán a helyiekkel. Ők egymással voltak elfoglaltak,"megbeszélésekkel". Idegen voltam. Nem mindenki barátkozó. S ahogy írod ma már más is lett a világ. Ez a köszönés is érdekes, de itt a faluban pl. agyerekek mindig köszönnek, meg úgy általában. Általában, meg van aki csak néz, máig is.

    VálaszTörlés
  5. S a baj, hogy a hírek is nehezen jutnak el az emberhez. A mindenféle hírek.

    VálaszTörlés