VERA:gondolataim /kézimunkáról és egyebekről/: Hó után...

Két napig maradt a hó, amit lehetett le is gyűrt rendesen, de ahogy elolvadt a hó, a növények újra lendületbe álltak, és az elfeküdt szárak maguktól felálltak, legalábbis a legtöbbje... Előre sajnáltam a kis tulipánjaimat, amúgy is szegények olyan mostoha körülmények között vannak, mert annyira vacak a földjük.Most ép a mindennapi fagyok miatt féltem őket, hisz annyira szeretem nézni őket,és akárhogy is a gyerekkorom jut erről is eszembe...Alig voltam 7 éves mikor apu megálmodta hogy nekünk egy nagy kertészetünk lesz, ép csak beköltöztünk a félig kész házunkba..Innen számolva csak terjedt a területünk és benne a rengeteg virág, zöldség, gyümölcs, melegágyi ágyak, üvegház...
Gyerekkorunkra rátette a bélyegét, meghatározta az életünket a nagy kert...
Hosszú-hosszú éveken át, még virágot sem kaptam ajándékba, mert annyira utáltam, az összes virágot... Persze nem a virágok tehetek róla.. Nagyon sokszor jut eszembe, milyen nehéz volt, akkor fogadkoztam is, hogy soha kertészet, soha semmi hasonló sem, aztán az élet mégis másképp alakult.
Persze az idő múlásával sok mindennel megbékéltem és a virágokkal is, és talán ép ezért szeretem annyira most már , mert mégis csak a szüleim jutnak sokszor eszembe.Mint most ép a tulipánról, mert akkor tájt nekünk volt a legkülönlegesebb tulipánjaink, mert apu, égről- földről olyan színeket fajtákat szerzett be, ami nagy csoda volt, mint a fekete tulipán, papagáj tulipán és társai.Ráadásul, soha nem egy két darabról beszélünk ilyenkor..Mindig túlzásba esett, minden több ezernél kezdődött, segítség nélkül , sokáig munka mellett, a szülők és én az öcsémmel.
HÚÚÚ de elkalandoztam... szóval jó pár éve igyekszem, hogy pár darab tulipánom legyen...emlék gyanánt..