Remélem túl vagyunk....Nem kívánóm senkinek....Rémálom.... Kemény egy hónap van mögöttünk...régebbre kell visszamenni, talán másfél év, is, mikor megjelent egy pici mint a cukorborsó, akkora kis dudor, az oldalán,, ami szuri maradványának gondolta két orvos is, mikor mutattuk, hogy majd felszívódik.. de nem..... szépen , lassan egyre nagyobb lett, amit később zsírmirigyre tippeltek, vizsgálat nélkül, hogy azt bizony nem kell bántani több okból se, ... mert szépséghiba, Alex a 10 évével, már öreg kutyának számít, rizikós az altatás...és még nagy kutya is.../A külön vizsgálatok, meg több százezer forintot jelentett volna./mondták, ami abszolút felesleges/ Ennyibe is maradtunk.... ez a dudor meg csak nőtt, és egyre nagyobb lett, már elfért a tenyerembe, mindennap néztem, meg is beszéltük, az ünnep után elvisszük, nézzék meg, mert rohamosan nőtt.. de kemény volt nem fájt, nem rontott az életminőségén...karácsony másnapjáig... mikor máskor..amikor sehol nincs rendelés.Reggel azzal fogadott Ernő, hogy elkezdte nyalogatni., nedvezett, Rögtön másnap elvittük orvoshoz,mert ép még az nap rendelt, még jó hogy véletlen két orvos is van ismerős... de mondta csak leborotválja hogy könnyebben tudjuk rendbe tenni, mosogatni, és kitűzte a műtét időpontját január 7.ére....A két ünnep közt már ő sem lesz...Viszont ez a dudor nem igy gondolta... életre kelt...megértünk kötszereket venni... mert nincs... kettesével- hármasával rendelték a gyógyszertárakba......Mindennap egy rémálom lett, és már ki se engedtük, éjjel is vigyáztunk rá...nagyon sokszor átkötöztük, de már akkora lett, hogy akár hogy kötöttük, elcsúszott a kötés...Elviekbe van ügyelet... de még sincs..pláne életmentő műtétre..Egy részeg orvost sikerült felhívni, beszélni se lehetett vele, ..Baranyába kezdtünk orvost keresni, egy ígérte hogy csak megnézi, nem ígér semmit.. .100 km rt mentünk, kint az utcán megnézte, és mondta hozzá se nyúl...mert ott maradhat az asztalon... de van egy ismerőse, felhívja... igy kerültünk még messzebb...de megműtötte...ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉés szándékosan hagytam ki...a részleteteket...és mivel nem vagyunk orvosok,ápolók, nem szoktunk ilyesmivel találkozni, nem is tudom, hogy lehet az ilyen látványt megélni...Az hogy lepedőt, fehér asztalterítőt vágtam szét, hogy bekötözzük, nem használt már semmi, percenként lehetett átkötni...
Mikor útközbe kiszálltam az autóból, csak annyit mondtam a fiuknak, élve hozzák haza...
Most jól van... kezd olyan lenni mint régen... csak nem marad el egyedül kint... annyira hozzánk szokott...Mindig nem maradhat igy..Én december 26a óta csak itthon vagyok, meg az állatorvosnál...
január 30án aludt kint újra először,. mi is éjjel mindketten aludtunk
Szerencse, hogy ép a gyerek ráért, nem könnyű egy ilyen nagy kutyát, tehetetlen testet az autóba beemelni, kivenni...
Még egy nagy szerencse, amit el is mondott az orvos...jó karba tartott egészséges, kutyáról van szó...Sokáig volt a műtőbe...majdnem másfél órát.
Nem szeretnek, ilyen nagy "öreg" kutyát már műteni, nagyon nagy a rizigó...
gyerekem minden alkalommal elmondja, nem lehet egy ilyen szépséges, jóságos kutyát elaltatni...és anya mikor kiszállt, csak annyit tudott mondani, élve hozzátok haza... Tudom ezt irtam is... de minden alkalommal végig hallgatom ahogy a fiam simogatás közbe mondja Alexnek...
