Március....

 Nem sok virág nyílik, de én még annak is örülök, minden nap megnézem...és úgy csodálom, mintha a világ legszebb virágai lennének, persze az én szemembe azok is...Második év, a télijázmin, összekötve van, mert mindent elnyomna... Tele van mindennap rovarokkal, .Nem győzöm csodálni..., krókuszok is előbújtak, az apró nárciszok, a nagy nárciszok is bimbóba...Vártam a téltemetőket is, azok is szépen nyíltak..

 

talán megmarad a sárga primula is, eddig mindig tönkre ment...

tiszafa is nyilik, porzik...

rügyek és ebből aztán száll a sárga por, mindent beterít...

A veteményessel várunk...

Túl vagyunk a  metszésen, bár nem mindennel, igyekezni kellett, hogy ezzel legalább meglegyünk.

Emlékezés...

 Nap nincs hogy ne jutna eszünkbe, ne várnánk... Harmadik éve hogy nincs velünk. Egy éves koráig, azt sem tudta hogy a keritésen át lehet mászni, fára se nagyon tudott mászni, mindig féltettük hogy leesik, viszont az üveg terasz tetején soha nem csúszott le...A folyosó ajtó, mindig úgy van csak behajtva, hogy tudjon kedvenc helyén a radiátoron feküdni, és ha akar lejöhet közénk... Hiányzik... de nagyon hallom még mindig hogy szól, oson, és várom hogy Alexet  átugorva az ölembe ugorjon... hogy kisér a sátrakba... Ezt csak az érti... aki benne van, milyen amikor egy kedvenc elmegy...A gyertya 6án neki égett... a szivünkbe mindig él...17,5 évet élt